A szorongástól a belső biztonságig 7 év, 3 munkahely és 1 kapcsolat eredményeképp
Fiatal felnőttként sokáig csak kerestem az utamat.
Érettségi körül egy masszőrhöz fordultam, mert vonzott az érintés világa, a másoknak való segítés.
Ő viszont akkor lebeszélt a segítői szakmáról.
Éreztem, hogy másra vágyom, mint a szüleim kitaposott útjára, de nem mertem lépni. A nem lépés mögött volt egy lefagyott részem, akiről akkor még nem is tudtam.
Viszont ahelyett, hogy kapcsolódtam volna vele, más irányba fordultam.
A “biztonságos út felé”.
Így kezdtem el vadgazdának tanulni. Már az egyetem alatt éreztem, hogy nem akarok ezzel foglalkozni, viszont a katonaság még vonzott.
4 év helyett, itt már csak 2 hét kellett ahhoz, hogy megérezzem. Ez sem lesz az én utam.
„Jó, de merre tovább?”
Egy nap kijöttem a laktanyából, leültem egy kávézóba, és eldöntöttem:
“Innen nem állok fel addig, amíg meg nem érkezik mi lesz az Én Utam.”
3 óra és 2 presszó végén egyszercsak homlokon csapott egy rég eltemetett gondolat:
“Hát persze! A MASSZÁZS.”
1 hónapra rá találkoztam egy segítővel, akivel bár összesen csak 1 órát beszélgettünk, örökre más irányba terelte az életemet. Látott bennem valamit, amit akkor én meg nem.
De ezzel a hitével megadta a kezdő lökést.
Elindultam az Utamon.
Külföldön kellett dolgoznom fél évet ahhoz, hogy összegyűjtsem a tandíjra valót. Közben szorongást, bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot éltem át.
Sokszor jutottam el arra a pontra, ahol már feladtam volna. Megtapasztaltam milyen is az amikor az élet felteszi a kérdést:
“Biztosan akarod?”
Budapesten tanultam, gyakoroltam, dolgoztam. Néha kimerülve, néha hittel. Végül 8 évvel ezelőtt elindítottam a saját masszőri vállalkozásom.
De a legnagyobb mélypont még csak ezután következett.
Egy párkapcsolati törés rávilágított arra, hogy még mennyi minden rendezetlen bennem.
Ez volt az a pillanat, amikor önmagam felé fordultam.
Elkezdtem figyelni arra, amit addig elnyomtam:
Lassan elkezdtem nem csak másokat megtartani, hanem saját magamat is. Megtanultam kérdezni, érezni, nemet mondani. A testem többé már nem csak eszköz volt, hanem út önmagamhoz.
Elkezdődött az önismereti utam.
És ezzel együtt megváltozott az is, ahogyan másoknak segítettem. Már nem volt elég csupán a testtel dolgozni. Ahogy egyre mélyebbre érkeztem önmagamban, egyre biztosabban éreztem.
Az érintés csak az ajtó – a lényeg azon túl kezdődik.
Az érintés számomra nem technika, hanem meghívás:
Egy visszatérés önmagadhoz, a saját ritmusodhoz,
ahhoz a belső biztonsághoz, amit eddig kívül kerestél.
Ma már nem csak a testtel dolgozom.
A figyelmem, jelenlétem, tapasztalásaim mind segítenek abban, hogy az, aki hozzám fordul, megtalálja azt a belső biztonságot, amit korábban kívül keresett.
Úgy érzem, ez az a hely, ahol az életem valóban a szolgálattá válik.
És ott vagyok veled, ahol a szorongásból megszületik benned a belső biztonság.
Ha te is szeretnél kapcsolódni önmagaddal egy olyan térben, ahol megtartás, csend és valódi figyelem vár – jó helyen jársz.
Szeretettel várlak,
Takács Balázs
