Kapcsolat

Testi és idegrendszeri fókuszú módszerek

2026.10.31.

Melyik érintéses módszer illik hozzád?

Van, amikor pontosan tudod, mi zajlik benned. Érted, miért vagy feszült, miért reagálsz bizonyos helyzetekben úgy, ahogy.

Talán már sokat is dolgoztál magadon.

Mégis, mintha a tested nem követné azt, amit fejben már megértettél.

Továbbra is nehéz ellazulnod. Egy váratlan érintésre összerezzensz. Nem tudod igazán elengedni a kontrollt.

Vagy éppen annyira hozzászoktál az állandó készenléthez, hogy már észre sem veszed, mennyi feszültséget hordozol.

A felismerés fontos lépés, de nem mindig elegendő ahhoz, hogy a testi reakcióink is megváltozzanak.

A testünk ugyanis nemcsak követi az érzelmi állapotainkat, hanem maga is részt vesz azok alakításában. A légzésünk, az izmaink feszülése, a mozdulataink, az érintéshez és a közelséghez való viszonyunk mind összefügghetnek azzal, mennyire érezzük magunkat biztonságban.

A testi és idegrendszeri fókuszú módszerek ebben kínálnak egy másfajta megközelítést.

Nem feltétlenül kell mindent szavakba öntened.

Vannak olyan történetek, melyek csak a test nyelvén mesélhetők el.

Mit adhat a testtel való önismereti munka?

A testközpontú megközelítésben nem csupán arra figyelünk, hogy mit gondolsz vagy érzel, hanem arra is, hogyan jelenik meg mindez a testedben.

Hol tárolsz feszültséget a testedben?

Hogyan reagál a tested, amikor valaki közel kerül hozzád?

Testi szinten milyen érzés, amikor nem neked kell irányítanod?

Felismered-e, mikor esik jól valami, és mikor lenne szükséged határt húzni?

Az érintés, a ritmus, a mozgás és a figyelmes jelenlét különböző lehetőségeket kínálnak ezeknek a tapasztalatoknak a megismerésére.

A cél nem az, hogy mindenáron ellazulj, vagy elérj egy előre meghatározott állapotot.

Sokkal inkább az, hogy egyre érzékenyebbé válj a saját jelzéseidre, és megtapasztald, hogy a kapcsolódásban sem kell elveszítened önmagadat.

Öt különböző út a testeden keresztül

Bár az alábbi módszerek különböző eszközökkel dolgoznak, közös bennük a testérzetekre, a jelenlétre és a saját belső tapasztalataidra fordított figyelem.

Lomi-lomi

A hawaii eredetű lomi-lomi hosszú, folyamatos, hullámzó érintésekkel segítheti a testi ellazulást és az önmagadhoz való visszakapcsolódást.

Akkor lehet jó választás, ha

  • szeretnél megpihenni, kiszakadni a folyamatos gondolkodásból,
  • és újra jó érzéssel jelen lenni a testedben.
  • Megteremteni azt a megtartást, amiben meg lehet érkezni a mostba.

Négykezes lomi-lomi

Két kísérő összehangolt érintése különleges, körülölelő tapasztalatot kínál, amelyben a megtartottság és a gondoskodás befogadása kerülhet előtérbe.

Akkor lehet jó választás, ha

  • vágysz egy intenzívebb érintésélményre,
  • és szeretnéd megtapasztalni, milyen érzés, amikor nem neked kell mindent kézben tartanod.
  • Az elég jó belső szülői minőségeid erősítésében támogat téged.

Ringatás (Holistic Pulsing)

A finom, ritmikus mozgatások segítik a figyelem lecsendesedését és az idegrendszeri biztonság megtapasztalását.

Akkor lehet jó választás, ha

  • gyakran vagy feszült, nyugtalan, nehezen kapcsolsz ki,
  • vagy úgy érzed, a tested állandó készenlétben van.

Integratív Érintés (IÉT)

Az érintésen és testtudaton alapuló önismereti kísérésben a közelséghez, bizalomhoz, kontrollhoz és személyes határokhoz való viszonyoddal foglalkozunk.

Megteremtődik benned az a biztonság, amit eddig kívül kerestél.

Akkor lehet jó választás, ha

  • nehezen fogadod be az érintést,
  • bizonytalanok a határaid,
  • vagy szeretnéd mélyebben megérteni a kapcsolódásban megjelenő testi és érzelmi reakcióidat.

Aquaflow

A meleg vízben végzett finom ringatás és mozgatás a könnyedség, az elengedés és a megtartottság különleges élményét kínálja.

Akkor lehet jó választás, ha

  • nehezen engeded el a kontrollt,
  • kihívás bíznod másokban,
  • szeretnéd megtapasztalni a teljes önátadást.

Nem mindig az a legfontosabb, melyik módszert választod

A közös munka során gyakran kiderül, hogy a kezdeti nehézség mögött több, egymással összefüggő téma húzódik.

A folyamatos feszültség mögött megjelenhet a kontroll kérdése.

Az érintés befogadásának nehézsége mögött a határok bizonytalansága.

A pihenésre való képtelenség mögött pedig az az érzés, hogy mindig készenlétben kell lenned.

Ezért a különböző módszerek nem feltétlenül egymás alternatívái.

Egy hosszabb önismereti folyamatban akár egymást is kiegészíthetik.

Lehet, hogy először a Ringatás során tapasztalod meg, milyen érzés megpihenni, később pedig az Integratív Érintésben már a kapcsolódási mintáiddal szeretnél foglalkozni.

Nem kell előre tudnod, pontosan mire van szükséged.

Elég, ha meg tudod fogalmazni, most hol tartasz, és min szeretnél változtatni.

Hogyan induljunk el?

Ha valamelyik módszer megszólított, szeretettel várlak egyéni alkalomra.

Ha pedig nem tudod eldönteni, melyik lenne számodra a megfelelő, írj nekem néhány mondatot arról, mit élsz át mostanában, és milyen változásra vágysz.

Segítek átgondolni, melyik irány lehet jó kiindulópont számodra.

A közös munka mindig a te határaidhoz, szükségleteidhez és aktuális állapotodhoz igazodik.

Utad egyedi, de nem kell egyedül járnod.

Szeretettel várlak – érintésen és önismereten keresztül, a belső biztonság felé.

További cikkek

Gyakran ismételt kérdések

Mire számíthatsz az első alkalommal?

Abban az esetben, ha még nem jártál masszázson vagy nálam, szeretném bemutatni neked, hogy is néz ki az első alkalom:  

1. Részletesen átbeszéljük, hogy mivel szeretnéd hogy foglalkozzunk. 
2. Végigvesszük, hogy van-e valamilyen speciális körülmény, ami befolyásolja a masszásod. (Érzékenység, korábbi sérülés, stb.). 
3. Elmondom mit javaslok Neked azok alapján amit megosztottál. 
4. Kint megvárom, hogy kényelmesen elhelyezkedj a masszázságyon. 
5. Finoman kezdem majd a masszázst, hogy felmérjem milyen állapotban vagy. 
6. A te igényeid szerint lesz erős vagy gyengéd a kezelés. 
7. A masszázs alatt halk zene fog szól, kivéve ha a csendet részesíted előnyben. 
8. A kezelés alatt nem kell beszélnünk (ha csak nem szeretnél), így kitudsz kapcsolni és megpihenni a nyugalomba. 
9. A kezelés alatt törölközővel takarlak, a szobának a hőmérsékletét pedig az évszaknak megfelelően teszem számodra komfortossá. 
10. Ha egy adott problémával érkeztél mindig visszaellenőrizzük hogyan változott annak hatására és úgy haladunk tovább. 
11. A masszázs végén, immár elazultan, hagyok neked időt, hogy megtörölközz és felöltözz. 
12. Összehasonlítjuk a kezdeti állapothoz képest a mostanit és ha kell javaslok hozzá gyakorlatokat, amikkel az eredményt még tartósabbá teheted. Itt van lehetőség a benned felmerült kérdésekre választ kapni. 
13. Ha szeretnél jönni hozzám, megbeszéljük a következő időpontot.  

Szeretettel várlak téged a felejthetetlen masszázsra!

Mikor kell megérkeznem masszázsra?

A masszázsra érdemes 5 perccel a megbeszélt időpont előtt megérkezni, hogy nyugodtan legyen idönk átbeszélni, hogy mit szeretnél. Ez segít abban, hogy az időpontodat teljes mértékben ki tudd használni, és a masszázs pihentetően induljon.

Mit kell magammal hoznom?

A masszázsra érkezve általában nincs szükség különösebb előkészületre, mindent biztosítok számodra. Kényelmes ruházatban érkezz, ami nem szorít és könnyen levehető. A legfontosabb, hogy hozd magaddal a nyitottságodat és a vágyadat a pihenésre!

Mi történik, ha elkések?

Amennyiben késve érkezel, és emiatt nem tudjuk időben elkezdeni a masszázst, sajnos az idő a Te kezelésednek idejéből csökken. A többi vendégre való tekintettel a masszázst a tervezett időben kell befejeznünk. 

Ebben az esetben is az eredetileg foglalt masszázs hosszát és típusát szükséges kifizetni. Kérem, hogy amint észleled a késést, mindenképpen jelezze felém. Köszönöm a megértésed!

Hogyan és meddig mondhatom le a foglalásom? Van-e lehetőség időpont módosításra?

Foglalásodat legkésőbb 24 órával a megbeszélt időpont előtt mondhatod le vagy módosíthatod, így lehetőség nyílik arra, hogy más vendégek is élhessenek a felszabaduló időponttal. Amennyiben a lemondás 24 órán belül történik, az adott kezelés árának 50%-át felszámolom.  

Ajándékutalvány és bérlet esetén felhasználtnak minősül azaz alkalom.  

Ha szeretnél módosítani vagy lemondani, kérlek, lépj velem kapcsolatba telefonon, e-mailben vagy messengeren. Megértésedet köszönöm!

Milyen fizetési lehetőségek vannak?

Masszázs után többféle fizetési lehetőség közül választhatsz: fizethetsz készpénzben, átutalással, illetve SZÉP kártyás utalással is. Válaszd azt a megoldást, amely számodra a legkényelmesebb!

Lehet-e beszélgetni masszázs közben?

Természetesen lehet beszélgetni masszázs közben, ha szeretnél. Azonban sokan inkább a csendet vagy a pihentető zenét részesítik előnyben, hogy jobban ellazulhassanak. A legfontosabb, hogy te jól érezd magad, ezért nyugodtan mondd el, mi a számodra legkényelmesebb.

Van parkolásra lehetőség a környéken?

Igen, a környéken van parkolási lehetőség. Általában sok szabad hely szokott lenni, de fontos megjegyezni, hogy a parkolás fizetős. Érdemes előre tájékozódni a parkolási díjakról és az időkorlátokról, hogy zavartalanul élvezhesd a masszázst.

Menstruáció alatt is jöhetek masszázsra?

Igen, menstruáció alatt is jöhetsz masszázsra. Sok vendég számára a masszázs kifejezetten enyhíti a menstruációs görcsöket és javítja a közérzetet. Azonban érdemes előre jelezni, hogy menstruáció alatt vagy, hogy ennek megfelelően tudjam alkalmazni a fogásokat. Ha bármilyen kérdésed van, vagy kényelmetlenül érzed magad, bátran jelezd a masszázs során.

Várandóság alatt is mehetek masszázsra?

Igen, várandóság alatt is mehetsz masszázsra. A várandós nők számára kifejlesztett masszázs segíthet enyhíteni a terhességgel járó fájdalmakat, mint például a derékfájás, a lábdagadás, és a feszültség. Mindig tájékoztass a terhességed állapotáról és az esetleges orvosi javaslatokról, hogy a kezelést a legnagyobb biztonságban élvezhesd.

Lehet-e masszázst ajándékként adni?

Igen, masszázst ajándékként is adhatunk. Az egyedi, névre szóló ajándékutalvány formájában papír alapú vagy online változatban is elérhetőek, ami lehetővé teszi, hogy a megajándékozott a neki tetsző időpontban és kezeléstípusban vegye igénybe. Az ajándékutalvány remek módja annak, hogy valakinek egy különleges élményt ajándékozzunk, legyen szó pihenésről, felfrissülésről vagy stresszoldásról.

Ajándékutalványom van, hogyan foglalhatok időpontot?

Ajándékutalvány felhasználásához időpontot foglalhatsz: telefonon, e-mailben vagy messenger-en.

Milyen gyakran kellene masszázsra járnom?

A masszázs gyakorisága személyre szabott és több tényezőtől függ, például a céltól, az életmódtól és az egyéni szükségletektől. Általános irányelvek szerint: 

1. Relaxáció és stresszkezelés: 3-4 hetente egyszer, hogy folyamatosan fenntartsa a relaxációt és csökkentse a stresszt. 

2. Fizikai fájdalom vagy izomfeszültség: Hetente egyszer ajánlott, kúraszerűen, különösen, ha gyakori fájdalmak vagy izomgörcsök jelentkeznek. 

3. Rehabilitáció: Orvosi javaslat alapján, lehet heti vagy kétheti rendszerességgel, a gyógyulás elősegítése érdekében. 

Fontos, hogy hallgass a tested jelzéseire, és szükség szerint alkalmazkodj.
crossmenu